december 20

A fénylő élet

0  comments

Karácsony közeledtével sokan tudatosítjuk, hogy egyrészt Jézus születéséről szól, de maga az ünnep a kereszténységnél is régebbi, és a fény születését ünnepli (ezért is rakták Jézus születésnapjának ünnepét december 25-re, illetve annak előestéjére, december 24-ére).

A téli napforduló (december 21) napjai a legrövidebbek, az éjszakák a leghosszabbak, és 3 nappal később, Karácsonykor már érezhető a nappalok hosszabbodása, azaz a fény elkezd növekedni.

De a fény sokkal több, mint amit eddig tudtunk róla. Nagyon úgy néz ki, hogy lassan eltűnik az elválasztóvonal spiritualitás és természettudomány között. A mai tudomány – még nincs igazán reklámozva az ismeretterjesztő csatornák által – rájött, hogy az élet fényt bocsát ki.

A Youtubeon találtam egy csodálatos videót, ami nagyon megrázott (pozitív értelemben), annyira, hogy többször meg kellett hallgatnom, és elhatároztam, hogy megosztom Veled. Erre pedig nincs is alkalmasabb időpont, mint pont a Karácsony Ünnepe.

Óriási jelentősége van annak, amit az Elektromos Univerzum Project Thunderbolt tudományos Youtube csatornáján Michael Clarage publikált The Light Of Life címmel.

 

 

Az előadás szövegét kinyertem a videó alól, és a Deepl,com fordító program segítségével lefordíttattam.
Michael Clarage: Az élet fénye a teljes szöveget letöltheted magyarul és angolul egyaránt.

Amit nekem mond ez az előadás:

  • Az élet, az élőlények, így az emberek fényt bocsátanak ki. Minél egészségesebb, boldogabb, szellemibb, élettelibb valaki, annál több műszerrel mérhető fényt lehet regisztrálni foton mérővel.
  • A fény életet szül, és az élet még több fényt szül. Így már érthető, hogy miért beszélnek egyesek az emberiség létszámának csökkentéséről. Valószínűleg félnek attól, hogy az a fényünk összeadódik, és minőségi változást hoz létre kultúránkban, civilizációnkban. Fényünk összeadódása kollektív megvilágosodást, dimenzióváltást eredményezhet, ha egy bizonyos szintet felülmúl.
  • Az utóbbi idők sokféle eszközzel folytatott folyamatos válságteremtése, és ennek média szellőztetése azt a célt szolgálja, hogy az emberekben kialakuló félelem, zavarodottság csökkentse ezt a kibocsátott fényt, és így megakadályozza ezt a kollektív dimenzióváltást.
  • De ez a tevékenység hiábavaló, mert ennek ellenére tapasztalhatóan egyre több fényt bocsátunk ki, és a kozmoszból is érezhetően egyre több életfény jön a Földre. Más szóval győzelmünk időpontja egyre közelebb kerül hozzánk.
  • Ha megnézzük az embereket, szemmel láthatóan nem félnek. Ehelyett boldogan élnek, alkotnak, szórakoznak, énekelnek (HangDaláznak!), sőt, minden próbálkozás ellenére még vásárolnak, közlekednek, utaznak is. Hiába minden.

Azt hiszem, teljesen világos, hogy a zenélés, éneklés, és különösen az együtt éneklés hatalmas fénytermelő, és mind bennünk, mind környezetünkben hatalmas méretűvé fokozza a kibocsátott életfényt.

Ezzel mi magunk is feltöltjük magunkat életerővel, boldogsággal, szellemi energiával, szeretettel, és környezetünket, világunkat is gyógítjuk énekünkkel, ragyogásunkkal.

Ennek tudatában kívánok boldog Karácsonyt, Boldog Új Évet, és rengeteg, rengeteg HangDalázást!

A Zene legyen Veled!

Fekete-Kiss Sándor
A HangDala Énekmestere

Most már nincs más hátra, mint elkezdeni a gyógyító énekhangod kialakítását egy boldogabb valóság megteremtéséhez önmagadért és mindenkiért!


Tags


You may also like

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Kapcsolatfelvétel

Név*
Email*
Telefonszám
Üzeneted
0 of 350
>