Neked is mondták, hogy csak tátogjál? Olvasd el!

Egyik szemem sír, a másik nevet! Egy bomba találat a kisfilm, ami láss csodát, Oszkár Díjat nyert!

A címe (Klikk a címre) Mindenki, és arról szól, amit annyiszor hallok a Hang-Varázs Énektanfolyamok elején: hányan, de hányan számolnak be arról, hogy gyermekkorukban azt mondták nekik az iskolában, hogy inkább hallgassanak, ne énekeljenek, a legjobb, ha csak tátognak.

És tessék, ez a film erről szól, és arról, hogy ez milyen mélyen érint minket, embereket.

Nem is tudok mit mondani. gyorsan nézd meg ezt a filmet, mert csak hét napig lehet megnézni. Egészen pontosan március 5-éig. Ne hagyd ki, és készíts elő zsepiket is.

Annyira igaz. Mindenki. Mindenki énekelhet, mert az éneklés a lelkünkről szól, nem a díjakról, megy a hülye versenyekről. Énekelj. (És klikk a címre).

De még annyi minden van ebben a filmben.

Nekem nagyon tetszett, nagyon megindító volt. Nem csak az éneklésről szólt, annál sokkal többről, nehéz lenne egy mondatban leírni, hogy mit érintett, lehet írni arról, hogy a szabadság kinyilvánítása, igazság érzékelése, hogy mi a fontosabb, az elért sikerek, vagy a lélekkel teli közösség, a látszat fenntartása, vagy az igazi tartalom, meg hogy a zene (azaz élet) miről szól, a külső tökéletes látszatról, vagy van egy sokkal fontosabb belső tartalma.

Nem lehet ezeket jól szavakban megfogalmazni, de épp ezért jó egy jó film, vagy dráma, mert közvetlenül érzékelhetővé tesz valamit, amire szavaink sincsenek, és olyan rétegeket érint meg bennünk, amik nagyon mélyen bennünk rejtőznek, és lám, most előjönnek, szembesülünk valami nagyon lényegessel bennünk. Ez az igazi művészet, oda visz, ahová a szavak, vagy a logika soha nem fog tudni elérni, mégis nagyon valóságos, sőt, ezek az igazán valóságos dolgok.

A mélyben olyan dolgok mozgatják az embereket, amikről sokszor nem is tudnak, de egy ilyen story láthatóvá tesz ebből valamit.

Visszatérve a szűkebben vett témához, az énektanfolyamaim elején meginterjúvolom a résztvevőket, hogy miért jöttek, és nagyon sokan hasonló törésről mesélnek gyermekkorukból, amikor azt mondták nekik, hogy csak tátogjanak, és akár hiszitek, akár nem, ez egy olyan mély szégyen érzetet, olyan törést hordoz magában, amire nem is gondolnánk. Mindez tömegesen.

Ez olyan, mintha a hangunk nagyon hozzánk tartozna, és az, hogy nem hallathatjuk a hangunkat, mintha létünkben kérdőjelezne meg minket. És ha megint használhatjuk felszabadultan, önfeledten, a teljesítmény kényszert levetve, mintha az életet adná vissza nekünk, mintha igent mondana létezésünkre.

Az igazi művészeti alkotások nem rágják szánkba, hogy mi a jelentésük. Csak egy történetet jelenít meg, minden más bennünk zajlik tovább. És pont ez a lényege.

• Van, aki a logikát hiányolja benne,
• van, aki tanmesét lát benne,
• van, akinek ez egy szabadságharcos film,
• van, akinek ez a paradigmaváltás története, kicsiben azt éljük meg, ami nagyban az egész bolygón folyik.
• Lehet, hogy ez arról szól, hogy az embereknek megváltozott a viszonya az autoritás felé, a tekintély, a hatalom értelmes, csábító dolgokat helyez kilátásba egyfajta lágy menedzsment stílusban, amiért kéri az engedelmességet, a lojalitást, de az emberek (gyerekek) azt mondják, nem, itt hazugság van, ez nem igazságos, ez megsérti a zene igazi értelmét, hogy a zene legyen mindenkié, tehát egyszerűen nem tesszük azt, amit a tekintély kíván, tanácsol, parancsol, követel…Elmozdul az értelme mindennek, és a gyerekek elkezdenek másképp viszonyulni a dolgokhoz, akár azon az áron is, hogy ez a lázadás határát súrolja (vagy át is lépi), de mindegy, nekik megéri, mert így érzik igaznak…

Rengeteg értelmezés jön elő bennünk, és mindegyik érvényes a maga módján. Neked mit mond ez a film? Kommentben (hozzászólás) leírod?

Mindenki