Lépésenként messzebb jutsz, mint egy nagy ugrással

Sokszor érezzük úgy, hogy vágyaink túl magasak, elérhetetlenek. “Bárcsak úgy tudnék énekelni, mint!…” – gyakori ez a felkiáltás, de rögtön hozzátesszük, “ó, ez egy hiú ábránd, úgysem lehetséges, nekem hiányzik hozzá a hangom, a tehetségem…”

Nos, először is nem az a lényeg, hogy úgy szóljak, mint …, mert a legjobb az, ha úgy szólok, mint én magam, a legjobb kiadásomban. De hogyan érhetem el, hogy onnét, ahol épp tartok eljussak a “legjobb kiadásomig”?

Lehet, hogy ahol most épp tartok, ettől még nagyon messze van. Akkor most mi legyen? Ne is vágjak bele? Az út képzelt, vagy valós hosszúsága miatt mondjak le magáról az utazásról? Még bele sem kezdtem, de máris hagyjak fel minden reménnyel?

Erre van egy nagyon jó tanácsom, ami holt biztosan működik. Te is kipróbálhatod, nem csak az éneklésben, hanem az élet minden területén.

Az igazság az, hogy onnét, ahol épp tartunk oda, ahová el szeretnénk érni nem juthatunk el egyetlen nagy ugrással. Ez lehetetlen. Csak stresszt okoz, csalódottságot, kudarc élményt.

De… Lépésenként kifejezetten gyorsan eljuthatunk oda, ahová szeretnénk. És közben az út maga is élvezetes lesz, nem stresszes. tele lesz megismeréssel, kalanddal, felfedezéssel, és rengeteg kellemes, kreatív, feltöltő élménnyel.

Ezt az igazságot nagyon jól lehet használni a “megerősítések” területén is. Biztosan ismeritek azt a módszert, hogy pl. valaki felismeri, hogy szegénységtudatban él, szeretne ezen változtatni, és azt olvassa valahol, hogy használjon megerősítéseket. Elkezdi tehát mondogatni: “Bőségben élek, gazdagságban, az Univerzum minden bősége bennem van, a rendelkezésemre áll”.

Igen ám, de közben nagyon is jól tudja, hogy egyenlőre ez egyáltalán nincs így, és ez hatalmas belső ellenállásban nyilatkozik meg benne. Ez inkább kudarchoz vezet, mint sikerhez, és előbb-utóbb csalódottan abbahagyja a próbálkozást, és elmondja, hogy ez nem működik, ilyesmit nem is érdemes csinálni. És marad a szegénység tudat továbbra is. De most még rosszabb a helyzet, mert már remény sincs arra, hogy egy szükséges belső változást létrehozzunk magunkban.

Egészen másképp fog festeni a dolog, ha lépésenként közelítünk a cél felé. Mondjuk ahelyett, hogy azt mondanánk, “az Univerzum minden bősége az enyém alanyi jogon” (ami igaz, de tudat alatt mégsem érezzük így a rengeteg ellenkező bizonyíték hatására), mondhatunk olyasmit ami egy lépéssel van csak a jelenlegi szintünk felett, például: “az Univerzum most is gondoskodik rólam, hogy alapvető szükségleteim meglegyenek”, vagy “ma is tudok venni egy fagyit”, vagy valami hasonló. Ez sokkal hihetőbb, hiszen valahogy eddig is túléltünk, tehát ez igaznak fog tűnni. Aztán amikor ez már bomba biztos, továbbléphetünk, például úgy, hogy “mostantól egy picivel többet is tudok keresni, mint amire épp szükségem van…”. És csodák csodája, úgy is lesz. Akkor megint lehet egyet feljebb lépni, és ha az ember így jár el, egyszer csak tényleg ott fog tartani, hogy “való igaz, az Univerzum dédelget engem, és minden bőség itt van bennem, körülöttem, bármi az enyém lehet, amire szükségem van, nem számít mennyibe kerül.” És mire ide eljutunk, ez tényleg igaz is lesz! Nem semmi!

Hogy fest ez az éneklésben? Ahelyett, hogy azt gondolnánk, “már most tudok úgy énekelni, mint Tina Turner, vagy Josh Groban”, ami valószínűleg még nincs így, és hazugságnak tűnne, mondhatjuk ezt: “rá tudok fókuszálni arra, hogy kicsit jobban vegyem a levegőt, ami közelebb van ahhoz, ahogy ezek a nagyok használják a légzésüket”, vagy “a hangindításom lehet muzikálisabb, természetesebb, és ez már most valósággá lehet”, vagy “a testemet a hang megtartására használhatom még jobban”… A variációk végtelenek, és mindig lehet találni valamit, ami egy kicsivel feljebb van, mint ahol épp tartunk, és azt tényleg könnyedén el is tudjuk érni. Ilyen módon ez tényleg valóság lesz, nem öncsalás, és onnét megint tovább tudunk lépni egy újabb szintre, ami pont egy kicsivel van feljebb az előzőnél, és ami ezáltal pont elérhető.

Minden ilyen esetben igazi sikerélményünk lesz, és ez arra fog sarkallni, hogy megint egy újabb szintre fejlődjünk. Így az énektanulás szórakoztató utazássá válik, mindig izgalmas marad, rengeteg sikerélményben van részünk, és a lendület egyre nagyobb és nagyobb lesz.

Nekem, mint tanárnak pont ez a dolgom, hogy ezen az úton úgy terelgesselek tovább, hogy rengeteg sikerélményben legyen részed, és hogy érezhető fejlődést tapasztaljál énektanulásod során. Szuper! Ezt is teszem, a HANGDALA ÉNEKTANFOLYAM – NEM CSAK BÁTRAKNAK!, és a Magánének órákon is. Gyere, járj velem az úton, és igazán jól fogsz énekelni!

A Zene legyen Veled!

Fekete-Kiss Sándor
énektanár