Meg se merek szólalni, biztosan mindenki ki fog nevetni.
Nem ez a tapasztalat.
A HangDalában védett helyen vagy. Valahogy itt senkinek nem jut eszébe kinevetni azért, mert valami, például egy hang, egy ritmus nem sikerül olyan jól.
Itt gyakran együtt énekelnek olyanok, akiknek nagyon kevés zenei tapasztalatuk van olyanokkal, akik esetleg még konzervatóriumi végzettséggel is rendelkeznek. De valahogy nincs ellentét a teljesen kezdők és a nagyon haladók között. A zene szeretete és varázslata összehozza a különböző szinten éneklőket, és így olyan egység alakul ki, amiben a dal szépsége tökéletesen meg tud nyilvánulni.
Tudod, nagyon fontos, hogy meg merjünk szólalni, merjünk hangot adni. Miért? Megmagyarázom.
Amikor egy gyerek még pici, és elkezd lábra állni és megteszi az első botladozó lépteit, akkor még gyakran elveszti az egyensúlyát és elesik. Sokszor kell elbotlania, elesnie mindaddig, míg képessé nem válik arra, hogy magabiztosabban járjon. Később már olyan jól tud járni, mozogni, hogy oda sem kell figyelnie, könnyedén szaladgál, vagy épp egy faágon egyensúlyoz, anélkül, hogy kapaszkodna.
Képzeld el, mi lenne, ha ettől a kisgyerektől elvárnánk, hogy rögtön tökéletesen járjon, hogy egyáltalán ne hibázzon! Ezzel az elvárással arra ítélnénk, hogy soha ne tanuljon meg járni. Amelyik kisgyerektől már a kezdet kezdetén elvárnák a tökéletes járást, és elvennék a lehetőségét arra, hogy botladozzon, hibázzon, az soha nem tanulna meg járni. Csak görcsösséget és gátlást érezne a járással kapcsolatban, és így képtelen lenne arra, hogy lábra álljon, nem beszélve arról, hogy szabadon járjon, szaladgáljon.
Vegyük észre, hogy a tudás nem jöhet létre hibák nélkül. Egy kínai mondás szerint “A hiba a tudás anyja”. Ugye, van ebben valami igazság? Hát hogyan is tudnál bármit magas szinten űzni, ha soha nem engedted volna meg magadnak a hiba luxusát?
Amelyik dologban nem mersz hibázni, abban soha nem is leszel mester. Sokan azt hiszik, hogy hibázni bűn! Pedig dehogy is, pont fordítva! Ha minden áron “bűnöket” akarunk keresni, akkor a hibáktól való hisztérikus óvakodást lehetne annak nevezni, de legalábbis “nagy hibának”, kapitális tévedésnek.
Ami persze azért jó, mert abból megint csak nagy tudás lehet, nagy bölcsesség! Vagyis végső soron minden jóra fordulhat. Még a hibáktól való irtózás is.
Kérlek tehát, tedd félre az összehasonlítgatást, és a belőle fakadó szorongásokat. Szabad hibáznod. Sőt, még jó is, ha hibázol. Én a tanfolyamaimon néha azt az instrukciót adom a növendékeimnek, hogy “most direkt csináljátok a dolgot hibásan, most direkt rontsunk el valamit”. Ez mindig nagyon beválik. Ez igencsak felgyorsítja a tudatosodás folyamatát, egy ilyen gyakorlat után valóságos megkönnyebbülésként hat az, amikor jól is szabad csinálnunk a dolgot.
Azt szoktam mondani, hogy az út elején el kell felejteni az önkritikát. Fontosabb, hogy hangot adjál, sokat, mint az, hogy azonnal a minőséget kérjük számon rajtad.
Elárulom a titkot, minőséget csak megfelelő mennyiség után lehet csak elérni. Ugye, hogy így van? Ehhez pedig az kell, hogy merjél hangot adni. Gondold el, lehet-e valami a semmiből? Nem nagyon. Valami csak valamiből lehet. Ha elegendő hangot adsz, az elegendő anyagot ad neked ahhoz, hogy a minőségi hangadás is megszülessen.
Hogy olyan szépen énekelj, mint egy angyal, ahhoz először rengetegszer kell hangokat kiadnod, és ezen a módon fognak letisztulni a hangjaid, így lesz igazi ragyogása az énekednek. Ahogy egy másik kínai mondás mondja, az ezer mérföldes utazás is egy lépéssel kezdődik. Induljunk el hát, és a mozgásból megszületik az utazás élménye.
Kedves barátom, neked is szabad hibáznod. Csak így juthatsz el a tudásig.
Nem bűn hibázni. A legnagyobb hiba az, ha nem mersz hibázni.
A Zene legyen Veled!
Fekete-Kiss Sándor
énektanár