július 23

Rendkívül szórakoztató, és meglepő dolgoknak lehettünk a résztvevői, és szemlélői

Ez a Zenés Színház Műhely remek ötlet, és szerintem sok embert meg fogsz ezzel mozdítani, aki szeret énekelni, és egy kicsit meg szeretné mutatni önmagát, illetve belecsöppenhet a szinház világába is.
Én is emiatt vágtam bele, illetve ami számomra még döntő volt, az az önbizalom növelés. Ez hosszú idő óta probléma nekem, egyáltalán az is, hogy más, idegen emberek előtt megszólaljak, szerepeljek. Szóval szorongani szoktam.

Talán egyedül az éneklés az, amiben szeretem, szeretném megmutatni magam. De éppen ezért is jelentkeztem, hogy oldódjon bennem mindez.

Hozzáteszem, hogy a Te kedvességed, zenei ismereted, és humorod, Norbi alázata, szakérteleme, a barátságos légkör, és a befogadó emberek mindezt lehetővé teszik.

Szóval itt meg tudtam élni azt, hogy nagyjából szorongás nélkül ki tudjak állni emberek elé.

Mindkét alkalommal telibe talált az életemre vonatkozólag a két ének, és amit kihoztunk belőle. Tényleg fantasztikus volt megtapasztalni!

És ezek mellett rendkívül szórakoztató, és meglepő dolgoknak lehetünk, lehettünk a résztvevői, és szemlélői. Arról nem is beszélve, hogy, amit gondolsz, vagy érzel egy emberről az elején, az, hogy átíródik a végére!
Szóval hálásan köszönöm!

Kemper Maya 2025. 07. 18.


Tags


You may also like

Jó volt veletek!

Jó volt veletek!
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Kapcsolatfelvétel

Név*
Email*
Telefonszám
Üzeneted*
0 of 350
>