Nem volt elvárás, sem megfelelési kényszer. Élménybeszámoló 4 változatban

Élményeim, sikereim, gondolataim, mit kaptam a Zenés Színházterápiás Műhelytől?

Elsősorban élményt kaptam. Feltöltődést, lélegzetvételnyi szünetet a mindennapok egyformaságából, színeket a szürkeségben. Pontosan azt, amire vágytam – játékot, örömöt, tanulást. És a tanulás ezúttal nem tantárgyhoz kötődött, hanem önmagamhoz.

Sándor és Norbi olyan különleges, biztonságos és szeretetteljes közeget teremtett, amelyben teljesen el tudtam engedni magam. Nem kellett „szerepet játszanom” – még akkor sem, amikor épp szerepbe léptem. Nem volt elvárás, sem megfelelési kényszer. Csak jelenlét, figyelem és szabadság. Ritka és értékes ajándék ez.

Számomra a foglalkozás mélyebben az elfogadásról, az odafigyelésről, az együttműködésről és az elengedésről szólt – kívül és belül egyaránt. Rávilágított olyan pontokra is, ahol még van dolgom magammal – olyan területekre, ahol fejlődni szeretnék. Finoman, de határozottan mutatott tükröt, és segített meglátni, hogy merre tovább.

A komfortzónám átlépése számomra valódi kihívás volt, de ezen a foglalkozáson sikerült kilépnem belőle – és talán még hátra is hagyni. Lekerültek rólam a gátlások, a megfelelési kényszerek és a félelmek. Bele tudtam engedni magam a folyamatba, nyitott szívvel tudtam másokra figyelni, anélkül, hogy megakarnám „szerelni” őket. Ez hatalmas lépés volt számomra.

Mindehhez nélkülözhetetlen volt az a családias, elfogadó és inspiráló közeg, amit Sándor és Norbi teremtettek meg – a derű, a könnyedség, a szeretet, az odafigyelés, ami körülvett bennünket.

Nagyon különleges élmény volt látni, ahogy mindenki beletett valamit magából a közös történetbe, ahogy a szerepek – bár véletlenszerűnek tűntek – valamilyen szinten mégis rímeltek a résztvevőkre. Így születtek meg a karakterek és egy izgalmas, élő történet.

Ez volt az első találkozásom a zenés színjátszással, és úgy érzem, egy új világ nyílt meg előttem. Hálás vagyok ezért az élményért, és inspirációként viszem magammal. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam részt venni hasonló műhelyfoglalkozáson – és jó szívvel ajánlom Sándort és Norbit mindazoknak, akik nyitottak egy mély, emberi és felszabadító tapasztalatra.

- Andrea - 2025. 07. 18.

A nap, amikor majdnem színésznő lettem

Szóval elmentem egy foglalkozásra, amiről azt hittem, hogy kicsit játszunk, kicsit nevetünk, aztán hazamegyünk. Ehhez képest olyan érzelmi hullámvasútra ültem fel, hogy a végén már nem tudtam, hogy sírok-e, nevetek, vagy csak egyszerűen felszabadultam végre úgy istenigazából.

Kaptam játékot – pipa.
Kaptam jókedvet – pipa.
Kaptam tanulást – pipa, de nem olyan iskolaszagút, hanem azt a mélyfajtát, amikor hirtelen rájössz, hogy jé, még mindig van mit felfedezni magadban.

Sándor és Norbi olyan atmoszférát teremtettek, hogy komolyan mondom, ha egy hintaszéket is betettek volna a sarokba, már el is felejtem, hogy nem otthon vagyok.
Nem kellett aggódni, hogy elrontok valamit – nem is tudom, lehetett-e egyáltalán bármit elrontani. Inkább az volt a szabály, hogy merj bénázni szívből – és meglepően jól ment!

A komfortzónám? Hát, azt valahol az öltözőben hagytam.
A gátlásaim? Először szorongva bújtak meg a sarokban, aztán feladták és hazamentek.
És én? Csak úgy voltam – felszabadultan, őszintén, jelen.

Külön élmény volt figyelni, ahogy a többiek is egyre jobban beleengedik magukat a történetbe. Olyan karakterek születtek, hogy egy Netflix-sorozat is megirigyelhetné. Volt minden: hős, antihős, segítő és hátráltató, nevetés, dráma, zene.

Ja, mert zenés színjátszás volt! Nekem az első – de biztos, hogy nem az utolsó.
Mert ha legközelebb is ilyen közeg, ilyen mentorok, és ilyen „jófej társaság” jön össze, akkor én viszem a bögre teát is.

Köszi a feltöltődést, a röhögéseket, a meglepetéseket – és a szelíd lökést afelé, hogy néha elég csak lenni, és nem kellett jól szerepelni, csak őszintén jelen lenni.

• Andrea with AI humoros – 2028. 07. 18.

Egy pillanatra megállt az idő.

Valami kinyílt bennem, amit régóta zárva tartottam.
Ez a foglalkozás nem csupán játék volt – hanem lélegzet, árnyalat, szabadság.
Eltűnt a külvilág zaja, és megérkeztem önmagamba.

Sándor és Norbi olyan teret hoztak létre, ahol le lehetett tenni a félelmeket,
ahol nem kellett jól szerepelni – csak őszintén jelen lenni.
Ahol a hibák is otthonra leltek,
és ahol a csend is beszélt.

A hétköznapok sűrűje után ez a nap
olyan volt, mint eső után a föld illata – friss, mély és ismerős.
Játszottunk, nevettünk, és közben tanultunk.
Leginkább arról, kik vagyunk, ha nem akarunk másnak látszani.

Lépésről lépésre hámoztam le magamról a gátlásokat,
a görcsös megfelelést, a „jó tanuló” pózait.
És amikor azt hittem, már nincs hova lépnem,
mégis volt tovább.

A szerepek nem voltak véletlenek.
Mindenki magából rakott bele egy darabot,
és így született meg valami igaz –
egy történet, amihez mindannyian hozzátettünk valamit.

Ez volt az első találkozásom a zenés színjátszással.
És valahogy úgy érzem, nem az utolsó.
Mert ahol ilyen figyelem, biztonság és szelídség van,
oda az ember mindig visszavágyik.

Hálás vagyok ezért az élményért – és azokért is,
akik lehetővé tették:
két kísérő, két mentor, két lélek,
akik teret adtak nekünk, hogy merjünk élni benne.

• Andrea with AI lírai –

🎭 Zenés színjátszás elsőre? Beleugrottam. Fejest.

A komfortzónám meg csak nézett utánam, hogy „tényleg mész??”
És mentem.
Játszottunk, nevettünk, tanultunk – főleg magunkról.

Sándor és Norbi olyan teret tartottak, ahol nem kellett „jónak lenni”. Csak lenni. Elrontani, próbálni, felfedezni.
Mindenki beletett magából egy darabot, lett belőle egy sztori, amit nem felejtek.

💥 Gátlások? Kipipálva.
🎭 Szerep? Megélve.
💬 Másokra figyelni anélkül, hogy „megszerelném” őket? Sikerült.

Zenés színjátszás – először. De nem utoljára.
Jövök legközelebb is. Ha kell, ukulelével. 😄✨

#önismeret #színházterápia# komfortzónánkívül #feltöltődés #hangdala #erkelmusical stúdió #magic #belsőutazás #zenésszínjátszás

• AI Andrea közösségi média – 2025. 07. 18.