Jó érzés volt, hogy nincsen elvárás, és minden megyegyből. Szabadságot éreztem, és biztonságot/nyugalmat, nem pedig feszült szorongást, mint egy tanórán.
Nem volt folyamatos straight koncentráció, hanem ha valaki feldobott valami érdekeset, akkor kicsit beszéltünk róla.
Olyan embereket ismertem meg, akik ugyanolyan hétköznapi emberek, mint én szintén, olyan énektudással, mint én, de belül az elméjük mégis egészen különleges volt, ahogy levetkőzték a gátlásaikat, ahogy megosztották gondolataikat, ahogy kinyilvánították érzéseiket, ahogy szeretettel és érdeklődéssel fordultak egymáshoz.
Bár fáradtan érkeztem, mégis egyes feladatok után olyan volt, hogy a teljes megnyugvás érzete járt át. Én úgy vélem, hogy nem az énektudásom, hanem a jellemem, a szabad gondolkodásom fejlődött és bár eddig sem voltam egy szégyenlős gyerek, most még bátrabban és talán kicsit tisztábban is tudok énekelni.
De a legjobb a tea volt! És menő, hogy ismered a Csihar Attilát!
Bariska Bence Kristóf 2020. 11. 15.