A Zene az kell, – ezt én egyébként otthon is tudom -, de ha egyedül hallgatom, úgy egyedül énekelek, az nem ad olyan teljességet, és egységet, mint amikor azt együtt tesszük. Feltöltődöm a társak kacagásától, gyönyörködöm az arcokban és a hangjukban. Megajándékoznak engem az egyéniségükkel, ahogy dalt választanak, és ahogy megosztják magukat velem. Bátorságot merítek, ahogy ők is kiállnak, és megmutatják magukat. S egyszer csak nekem is lesz bátorságom, és erőm, hogy egyszer csak bennem is kigyúl a fény, és elkezd csengeni a hangom, akkor is, ha rekedt vagyok, és kialvatlan, és elhiszem, hogy a “Csupa csoda padláson égig érnek a platánok”. És már én is látom őket… Látok, és látszom.
2012.08.12. Karmazsin Éva