2009. márc. 22.
Olyan regisztereket nyitottak meg bennem a dalok, amelyek már egy ideje be voltak zárulva. Nemrégiben olvastam egy amerikai nő könyvében, hogy az ember lelke leginkább énekhangján keresztül képes megnyilvánulni. Harmadikos általános iskolás korában őt a tanár kitiltotta a karácsonyi kórusból, mondván: botfüle van. Ez fájt neki, bár nem mutatta. Viszont attól a naptól kezdve nem lehetett egy énekhangot sem kicsalni belőle egész felnőtt koráig, amikor találkozott egy nagyszerű tanárral, aki elkísérte a workshopjaira, melyeket ma már minden alkalommal énekléssel kezdenek. És persze ő is énekel!
A Hangdala Tanfolyamon, úgy érzem, tényleg megvalósul az, hogy a zene mindenkié.
Mikor jelentkeztem, arra gondoltam, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert „csak” föl kell elevenítenem azt, ami már egy kicsit feledésbe merült, és nem kell olyan gátakkal küzdenem, mint a fent említett írónőnek. De ha neki sikerült, azzal a rossz élménnyel a háta mögött, nekem miért ne sikerülne? És így is történt…
Amit még kaptam, és ez csodálatos, nem várt ajándék, az együtténeklés öröme, és az a filozófia, amellyel én is egyetértek, és amelynek szellemében dolgozol, Sándor. Nagyon köszönöm!
Ömböri Kati