Kedves Sándor! Köszönöm szépen a küldeményt☺️ Már napok óta írni szeretnék, hogy elmeséljem, milyen hatással volt rám ez a fantasztikus énekóra, és amiért örökké

Ezt a levelet tegnap kaptam Annától, és annyira szenzációs és megható volt, hogy azonnal megkértem, hogy megjelentethessem nyilvánosan, amire engedélyt is kaptam. Íme! Szia

Kristófot ez év márciusában ismertem meg, és rögtön az Ingyenes Próbaalkalom után lelkes igent mondott a Transzformáció a Hangodon Keresztül  program elvégzésére. Nem szoktam

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelem irányul az énektanulásra és a zenei képzésre. Egyre több ember szeretné fejleszteni a hangját, és kibontakoztatni az éneklésben

Hogyan szólalhat meg a lelkünk jobban, mint az éneklés által? Az ének gyógyító ereje hatalmas, és egyre többen felfedezik, hogy ez a művészeti forma

Orsi egy teljes Transzformáció a Hangodon Keresztül programot épp most végzett el nálam, egy kis szünet után folytatni fogja, de  ennek a ciklusnak lezárása