A vasárnapi Mikulás Koncert valami olyasmit hozott el, amit nem lehet előre megtervezni.
Amikor megérkeztek az emberek, a teremben még csend volt… aztán egyszer csak elkezdett lélegezni a tér.
A szólistáim gyönyörűen énekeltek – de a valódi varázs akkor született meg, amikor a közönség is dalra fakadt.
Ez a koncert nem a tökéletességről szólt, hanem a szívekről.
A közös éneklésről, a mozgásos beéneklés vidámságáról, a kapcsolódásról, ami túlmutat dalon, hangon, technikán.
Együtt nevettünk, együtt mozdultunk, együtt lélegeztünk – és a végére mindenki könnyebb lett.
És aztán történt valami váratlan és gyönyörű, amiről az egyik résztvevő – Melinda – így írt:
„Érdemes volt várnom az 5 éves álmomra, mert most duplán teljesült.
Sándor rám nézett és megkérdezte, nem szeretnék-e szólóban énekelni…
Az első sokk után átvette az uralmat az éneklés szeretete.
Imádtam minden percét!”
Ezért érdemes HangDalát tartani.
Mert nemcsak dalok születnek – emberek nyílnak ki.
A közös éneklés nem „program”: tér, ahol mindenki megérkezhet önmagához.
A Mikulás Koncert idén is ezt adta:
egy kis ünnepet a léleknek,
egy kis bátorságot a hangnak,
és egy nagy adag örömöt mindannyiunknak.
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt –
és külön köszönet Melindának ezért a szívből jövő élménybeszámolóért.
A dal tüze tovább ég.
Szeretettel,
Sándor
A HangDala Énekmestere
