Hogy nekem milyen volt a legutóbbi foglalkozás? Ott, abban az áramlásban valami rég elfeledett gyermeki fény jelent meg bennem: az önfeledtség, amikor még nem ismertem határokat, és természetes volt, hogy én vagyok a világ közepe.
A játék közben újra őszintének éreztem magam, egyszerűnek, szabadnak – pont úgy, ahogy gyerekként voltam. Azt éreztem, hogy lassan lecsúszott rólam a hétköznapok súlya, a rohanás, a felelősség terhe, a fáradtság mind eltűnt.
A játék, a dal, a közös alkotás valahogy kiszabadított… és visszaadta azt az érzést, hogy egész vagyok, teljes, és bennem van minden, ami boldoggá tesz, hogy bennem van még mindig az a gyerek, aki voltam.
Úgy éreztem, mintha kinyitottak volna bennem egy régi kaput: azt, amely mögött ott van a könnyedség, a ragyogás, az a fajta boldogság, amit gyerekként még természetesnek vettem.
És jó tudni, hogy ez a fény nem múlt el – csak egy dallamra várt, és erre foglalkozásra, hogy újra előbújjon. 
Szintai-Major Andrea 2025. 11. 14.
