fbpx

Különleges erővel telítődtünk

Szerző: | febr 6, 2019 | Ének Stúdió élmények | 0 hozzászólás

Lement az Ének Stúdió első hónapja. Most beszámolok a tapasztalatainkról.

Az éneklést el lehet képzelni úgy is, mint amikor egy nap szórja sugarait, vagy egy virág ontja illatát.

De el lehet képzelni úgy is, mint egy hidat, ami kapcsolatot épít lélek és lélek között.

Ha az éneklés kizárólag rólunk szól, mindenképpen elérünk egy bizonyos energia szintet, ami elég jó lehet. Megmutatom a hangomat, megmutatom, mit tudok, büszke vagyok az eredményre...

Ha viszont az éneklés kapcsolatot teremt, hirtelen rengeteg energiával telítődik a hang, a test, a lélek. Nem csak abban a személyben, aki énekel, hanem mindenkiben, akivel létrejött a kapcsolódás. Szerintem, ha igazán jól akarsz énekelni, ebből a kapcsolódásból énekelj!

Kapcsolódás két ember között. Vagy egyén és csoport között. Énekes, és közönsége között. Kapcsolódás a szellemvilággal, Istennel. Láthatóval és láthatatlannal. Kapcsolódás önmagunkkal...

A legjobb az egészben, hogy mindezek egymást erősítik, látszólag különböznek, de valójában egy tőről fakadnak, ezek ugyanannak a kapcsolódásnak különbözőnek látszó megnyilvánulásai.

Nekem erről szólt az Ének Stúdió első hónapja. Miért tanultak meg a növendékek sokkal gyorsabban énekelni? Miért fejlődött ugrásszerűen a technikájuk? Miért lettek sokkal bátrabbak, miért erősödött az önbizalmuk az elvártnál sokkal nagyobb mértékben?

Ezért! Mert az Ének Stúdió foglalkozásai a kapcsolódásról szóltak, és az elfogadásról. Megtapasztalni a másikat, és önmagunkat, megélni azt, hogy adunk és kapunk, ez az, ami felgyorsítja a fejlődést!

De mi van akkor, ha ezt a kapcsolódást nem csak hozzágondoljuk az előadásunkhoz, hanem szó szerint MEGJELENÍTJÜK? Más szóval az énekgyakorlás mellett a színház, színpad dimenzióját is bevonjuk a játékba! Nos, ekkor éljük meg igazán, hogy milyen energiákat keltünk fel, milyen energiák telítenek minket, a teret, ahol zenélünk!

Ebben az energiában a dalnak a hangjai, szavai minden eddiginél sokkal igazabbul szólal meg. Most tudjuk meg igazán, hogy miről is szólnak dalaink. Eddig nem tudtuk, legalább is nem ilyen mértékben. Ez egy olyan élmény, amit az életben legalább egyszer (vagy sokszor, vagy akár mindig) Neked is meg kéne élned. Kihagyhatatlan. Tömény életenergia, tömény szellemiség. Lélekesszencia, amit Te teremtesz meg magadból, együtt a társaiddal.

Hogy értsd, miről is van szó, leírok egy pár példát.

Wolf Péter Ave Maria.

 

Megkértem az énekest, hogy a bevezető zene alatt jöjjön be. Ennek a belépésnek már önmagában is jelentősége van. Mégpedig nagyon sokféle jelentése. Ahogy a zenés színházi gyakorlataink minden mozzanatának sokféle jelentése van. A jó az egészben, hogy nem fejtjük meg teljesen ezt a jelentéstartalmat, a megfejtést maga a néző fogja megadni. Az se baj, ha annyi megfejtés születik, ahány néző nézte meg az előadásunkat. Sőt, ez az igazi.

 

A térben való elhelyezés jótékony feszültséget ad a dalnak. A szólista elhelyezkedik a térben, egyúttal kapcsolatba kerül a többi jelenlévővel. A többi Ének Stúdiós most "hétköznapi gondterhelt ember" lesz, akik az első versszak alatt lehajtott fejjel, leverten bandukolnak a színpadon. Nem látnak senkit. Az énekes viszont látja őket. Elkezdi az Ave Maria első versszakát. A refrénnél a "hétköznapi emberek" elkezdik felemelni a fejüket, és vokált énekelnek.

 

A második versszaknál már észreveszik a szólistánkat. Most már látják őt. A refrénnél ők is felemelik fejüket az ég felé, és úgy vokáloznak.

 

A harmadik versszaknál már egymást is észreveszik. Örülnek egymásnak. Ez egy új élmény számukra. A versszak utáni harmadik refrénnél megérintik, megfogják egymás kezét, végül a szólista is közéjük áll, és együtt fejezik be a dalt. Egyfajta diadal lesz a dal vége.

 

De ezzel még nincs kész a rendezés. Még nem találtuk meg a szólista szerepét.Így az ő energiája még nem tud teljesen kibontakozni. Mi lesz vajon a szólista szerepe ebben a folyamatban?

 

Időközben rájöttem, hogy a szólistánknak végig látnia kell a többieket, és végig kapcsolatban kell lenni velük. A játék lényege az, hogy imájával az atomizálódott, levert tömeg-emberekből közösséget hoz létre, amihez végül ő maga is boldogan kapcsolódik.

 

A próba alatt rájöttünk, hogy a történet ez: a szólista imájával közösséget teremt az atomizálódott emberekből. Ezzel magasabb szintre kerülnek. Végül a szólista is a közösség része lesz.  

 

Így előadva a Wolf Péter Ave Maria dalát egy hatalmas erőt tapasztalhattunk meg magunkban és a dalnak olyan jelentés tartományait éltük meg, amire nem is gondoltunk előtte. Ezeket az erőket és jelentéstartalmakat csakis a játékkal lehetett kihozni a dalból, és önmagunkból. Egy ilyen előadás után valami megváltozik bennünk, egy új réteget fedezünk fel magunkban, ami a játék és a dal által megerősödik.

 

Más szóval minden ilyen előadás által új emberekké válunk. Így jutunk el a zene és a dal mélyebb értelméhez. Ez a tapasztalás az, ami nélkül lehet, de nem igazán érdemes élni. Egy ilyen tapasztalás vízválasztó lehet az életünkben.

Egy másik, rövidebb példát is felemlítek.

Szállj fel magasra, Piramis.

 

A szólistánk nem arról híres, hogy felhívja magáról a figyelmet. A helyszín egy házibuli. A bevezető zene alatt egy bulizó srác a nála lévő mikrofont odaadja a szólistának, aki végül elveszi azt.

 

Az első versszak alatt elkezd ülve, a többiek előtt énekelni. A második versszaknál a színpad bal első részére helyezkedik, a többiek vokált énekelnek, ezzel biztatják őt.

 

A refrén 4 soros, mindegyik sornál odalép az egyik társához, és egyenként énekli nekik: "kérlek higgy, hogy neked higgyek, kérlek bízz, hogy bízhassak én, kérlek szólj, hogy hozzád száljak, kérlek élj, hogy élhessek én!". Ezzel megszólítja őket, akik a következő "Szállj fel magasra" versszaknál felállnak, és bíztatóan éneklik a vokált a szólistánk énekéhez.

 

A zenekari közjátéknál a bulizó srác mindenkinek pezsgőt tölt, koccintanak. Oldott hangulat alakul ki. Visszatér a refrén, a "kérlek higgy, hogy neked higgyek...", majd az első versszak, a "Szállj, szállj fel magasra".

 

A próba során rájöttünk, hogy a történet a következő: a szólistánk a darab során felvállalja a vezető szerepet, amit kezdetben elutasított. Így az utolsó "Szállj fel magasra" lényege az lett, hogy a szólistánk különböző mozgásokat mutat éneklés közben, amit a vokálozó társai átvesznek, és élvezettel utánoznak. A történet tudatosodásával, és rendezésben való megmutatásával az átalakulás ennél a dalnál is teljessé vált.

 

Ahogy a szólistánk mondta a próba után: "ez kész terápia volt".

 

Mondjam azt, hogy sem a dalválasztás, sem a rendezés során kialakuló story line nem véletlen? Nagyon is az adott szereplőkről, azaz rólunk szól.

 

Tudat alatt mindent tudunk, és a zenés színház segít minket abban, hogy ezt a rejtett tudásunkat felszínre hozzuk. Ezeket nem láttuk előre, de a tudatunkban mélyen ezek a tartalmak már az elején is jelen voltak. A játék volt az, ami a felszínre hozta ezeket a tartalmakat, és minden ilyen játékot tekinthetünk tudatosító, gyógyító játéknak, ahol nem csak az jelenik meg, ami van, hanem az is, amivé válunk a felismerés és a cselekvés során.

 

A dal és a belőle fakadó zenés színházi gyakorlat tényleg igazi terápia, az önmegismerés és az öngyógyítás művészi útja.

Te milyen dalt választanál? A Te dalodból milyen dráma játék születne? Megtudod, ha eljössz az HangDala Magánének következő foglalkozására. Ha pedig még nem vagy Okleveles HangDalás (ez az előfeltétele az Ének Stúdióban és a Magánénekben való részvételnek), válj azzá a következő HANGDALA ÉNEKTANFOLYAM – NEM CSAK BÁTRAKNAK!!

Most már nincs más hátra, mint elkezdeni (vagy folytatni) HangDala énektanulmányaidat!

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

s2Member®

Pin It on Pinterest