2025. szeptember 24-26-ig a külhoni magyarság kultúráját támogató Déryné Program Határok Nélkül programjának keretében Ukrajnában jártam, Kárpátalján, és a Tiszapéterfalvai és Beregszászi magyar líceumokban tartottunk foglalkozásokat. A mienk a "Műfajkeringő - a népdaltól az operáig" volt, és művészeti vezetőnk Benedekffy Kata kiváló operaénekes volt, az Operett Színház, a Kolozsvári Opera, és a Debreceni Csokonay Színház tagja.
Szerda éjjel léptünk át a határon, eléggé erős volt a határ ellenőrzés, de szerencsésen túljutottunk rajta. A határtól egy eléggé göröngyös, pár kilóméteres úton elértünk Beregszászra, ahol az Illyés Gyula színház előtt megálltunk, nem tudva, hogy célt értünk (nem láttuk az épület tetején a feliratot), ahol magyarul tudó ukránok és magyarok útbaigazítottak minket, de ők se tudták, hova is kel mennünk (mindenki tud magyarul Beregszászon). Aztán megláttuk az épület tetején az Illyés Gyula feliratot, és rájöttünk, hogy elértük úticélunkat.
Ott találkoztunk a színház tündérével, Sín Edina igazgatónővel, aki sokat mesélt nekünk arról, hogy mi is történt a háború kitörése óta. Mint kiderült, 2022. február 24-án a magyar társulat pont átment vendégjátékra a budapesti Nemzeti Színházba, és bizony azóta a férfi színészek nem is tudtak hazamenni, mert azzal a biztos frontszolgálatot kockáztatják.
A színház ebédlője tele volt plakátokkal, érezhettem, hogy mennyire gazdag a színházi élet. A darabok hangulata a mi régebbi hagyományunkat tükrözi, ami érthető, mert egy határon túli magyar színháznak erős nemzet megtartó szerepe van. Elmondhatom, hogy minden olyan volt, mintha 40 évet visszaléptünk volna az időben.
Egyébként Edina elmesélte nekünk azt is, hogy eredetileg ez nem volt egy összefüggő, homogén terület, akkor nevezték el az eredetileg különálló magyar vármegyéket Kárpátaljának, amikor idegen uralom alá került.
Innét mentünk a szállodába, a környék legjobb szállodájában, a Jánosi Helikonban szállásoltak el minket, ahol csodás vacsora várt minket (én már olyan jóllaktam itthon, hogy egy falatot nem ettem). Másnap reggeli, ami pazar volt, és jó volt látni a többi művész csoportot a szálloda éttermében.
Innét mentünk Péterfalvára, ahol 4 osztállyal is találkoztunk, és izgalmas foglalkozásokat tartottunk.
Amikor Kata énekelt, a gyerekek meglepve és boldogan mosolyogtak. Azért ritkán hall az ember egy osztályteremben ilyen énekprodukciót... Persze kijött a TV Munkácsról, Ungvárról, így riportok is készültek.
Érdekességképpen: az úton át kellett haladnunk egy katonai ellenőrzési ponton, ahol eléggé szigorúan ellenőriztek mindenkit. Mivel többször jártunk arra, ezért többször átéltük ennek izgalmát.
Az utunk során mindvégig abszolút mindenki a tenyerén hordozott minket. Az ételek rendkívül finomak voltak, és bőségesek, így számomra megint az ebéd volt az utolsó étkezés aznap. Az ukrán édességek is fantasztikusak, egy-kettőt meg kellett kóstolnom!
Az ebéden a gyerekek református énekkel adtak hálát az ételekért. Találkoztunk a református püspökkel is, ugyanis tudni kell, hogy a magyar iskolákat a magyarországi egyházak tartják fenn (Református, Katolikus, Görög-Katolikus) a színházat meg a magyar állam.
Délután hullafáradtak voltunk, el is nyomott minket az álom, de azért 6-ra (kis késéssel persze) visszamentünk Péterfalvára, ahol a 60-as években épült igazi szovjet kultúrházban színházi estet láttunk: Derzsi György adta elő egyszemélyes énekes-prózai darabját, a "Szerelmem Sárdy"-t. Isteni darab volt, a nagymamájának naplójából mesélte el egy titkos szerelem történetét, persze Sárdy dalokkal kísérve.
Nagyon megragadóak voltak a "szoc-reál" freskók, órákig lehetne nézegetni őket, és ezeket hűségesen restaurálták a művház felújításakor. A színházterem freskói magyar paraszti jeleneteket örökítettek meg. Persze itt is pazar ételekkel vártak minket, én sajnos már képtelen voltam enni, mert az ebéd annyira bőséges volt. Volt finom helyi bor is, de akármily meglepő, az utóbbi hónapokban nem ittam egy szem alkoholt sem, így most erről sem tudok Neked beszámolni... 🙁
Jókat beszélgettünk a polgármesterrel (aki vagy másfél tucat faluért felelős) és a többi kedves magyarral.
Elmesélte például, hogy Tiszapéterfalva a Szovjetúnió egyik legeredményesebb körzete volt, nagyon gazdag kolhozzal, és Moszkván kívül egyedül itt volt vidámpark! Hoppá. Meg persze gyárak, üzemek (amikből már nem sok maradt sajnos), és a legfelsőbb tanácsban a péterfalviaknak volt szavuk a dolgok alakításában.
Másnap egy kevés alvás után megintcsak korán keltünk, és mentünk a beregszászi Kossuth Líceumba, ahol 3 osztállyal találkoztunk, itt jó nagy létszámok voltak, és nagyon jól sikerült minden.
A szünetekben kiugrottunk a Párizsi cukrászdába, nagyon cuki kis hely volt. Csináltam egy-két fotót még, hogy láthasd...
A fiú WC-t azért örökítettem meg, mert Kárpátalján nem voltak külön tanári WC-k, és érdekes lehet, amikor mondjuk egy tanár úr ott guggol az ajtó nélküli pottyantóson... De azért ez is vízöblítéses... A Női/lány WC az már nem ilyen volt (megkérdeztem), az az általunk megszokott formatervezésnek felelt meg.
Aztán már mentünk is a határhoz, ahol kb. 2 órába tellett visszajönni Magyarországra.
Az ukrán határon a szabály az, hogy 3 pecsétet kell összeszednünk. Van, hogy sokat kell várni. Néha autók előznek be minket, és sok gyalogos átkelő száll ki belőlük. Például egy egész csapat igazi orthodox zsidó csoport, mintha Anatevkából jöttek volna a Hegedűs a Háztetőn darabból... Érdekes színfolt volt a jellegzetes öltözékek, és haj- illetve szakállviseletük.
Aztán átléptünk a határon, és újra itthon voltam. Örültem neki. Semmilyen veszélyes dolog nem történt, de mégis, édes volt az itthoni utakon autózni hazafele.
Pont jókor jöttünk ki! Este már ment a cirkusz az állítólagos magyar drónok miatt... 😀
Hát ez volt az utunk Kárpátaljára.
Remélem, érdekes volt számodra ez a kis beszámoló. Nekem az út nagyon érdekes és jó volt, mélyen megmozgatott bennem sok húrt. Az biztos, hogy a magyar kultúra nagyon fontos, még fontosabb azok számára, akik a határon kívül találták magukat. Ez számukra az életet jelenti. Ezért is fogadtak minket olyan hatalmas szeretettel!
Fekete-Kiss Sándor
A HangDala Énekmestere
