fbpx

Énekelj úgy, mint a víz

Szerző: | szept 17, 2016 | Énektanulás | 0 hozzászólás

Jó ideje az énektanítás során abba az irányba terelem a növendékeimet, hogy a természet mozgásait, formáit tegyék meg az éneklésük alapjává. Gyakran szoktam mondani: "énekelj úgy, ahogy a víz mozog!"

Hogyan mozog a víz? Sohasem egyenes vonalban, hanem mindig spirálban, örvénylő módon, meander szalag szerűen. Ez a természetes útvonala. Ha megengedjük, hogy a maga természetes módján mozogjon, kanyarogjon, spirálokat írva le, akkor a víz szó szerint energetizálódik, (mérhető elektromos töltéssel rendelkezik, ill. fotonokat, azaz fényt bocsát ki), jelentősen megtisztul (működnek is ilyen készülékek világszerte), csökken a súrlódása is, sokkal több víz tud átfolyni változatlan keresztmetszetben, és így újfajta módon lehet például a folyómedret úgy kialakítani, hogy ne alakuljanak ki árvizek, és ugyanakkor a víz élővilágának is ideális helyet biztosítsanak.

Igen, a víztől rengeteget lehet tanulni, és mondanom sem kell, hogy az élet alapja a víz (és a fény és a levegő is természetesen). Ahhoz, hogy a vízről, a természetről, vagy akár az éneklés alapjairól a természetnek megfelelően gondolkozzunk, szükség van arra, hogy a régi gondolkodásmódjainkat lecseréljük újabbakra (bár lehet, hogy ezek az újak a régebbiek).

Viktor Schauberger, a víz és a természet nagy kutatója, és egy sor forradalmi találmány, többek között a víz revitalázáló feltalálója így fogalmazott: "ahhoz, hogy a valós gondolkodáshoz eljuss ezekben a témákban, pontosan 180 fokkal kell elfordítanod a gondolkodásodat, azaz kompletten ellenkező irányba érdemes gondolkodni egy csomó kérdésben. Csak egy pár példa:

  • Az energia termelésünk, a közlekedési eszközeink explosion technológián alapulnak (pl. robbanómotor), amit ő halálos technológiának nevezett, azt hiszem, teljes joggal. Az ő általa felvetett energia megoldások, vagy víz szabályozás az explosion (kifele ható mozgás, robbanás) helyett a természetben sokkal inkább megfigyelhető implosion (befele való mozgás, beomlás) elven alapulnak. Ez pontosan 180 fokos gondolkodási fordulat.
  • Az ő elvein alapuló folyam szabályozásnál nem a külső partokat erősítik meg kőgáttal, hanem a folyómeder közepében sziklákkal kanyargó terelőket hoznak létre, ami nagyon hatékony az árvízvédelemben, ugyanakkor ideális környezetet teremt egy sor vízi élőlény számára, mert a sebes áramlású szakaszok mellett búvóhelyül szolgáló medrek is kialakulnak, amiben bizonyos halak nagyon jó érzik magukat, utódokat tudnak ott létrehozni, stb. Ez is egy példa a 180 fokos gondolati fordulatra, nem a külső széleket kell megerősíteni, vagy mesterségesen eltorzítani, hanem belülről, a folyómeder közepéből jobban lehet szabályozni a folyó mozgását. Ez jobban védi a természetet, és ideálisabb környezetet teremt az élővilág számára, mind a folyómederben, mind pedig az azt körülvevő erdőkben. Ja igen, az erdők nagyon nagy szerepet játszanak a víz körforgásában, maga Schauberger is erdészként indult, és fiatal korában rengeteg időt töltött az erdőben, megfigyelve a természet összefüggéseit, és persze a patakok, folyók mozgását.

Egy nagyon jó kis filmet láttam egy fél órája ezekről a felfedezésekről, sajnos angolul van (illetve részben németül), fordítást nem tudok hozzá mellékelni, de még így is érdemes belenézni:

Az én lakásomban két víz revitalizáló is működik, egy a falban, ami a teljes lakást ellátja életteli, nagyon jó minőségű vízzel, de van egy kézi víz revitalizálóm is. A HANGDALA ÉNEKTANFOLYAM – NEM CSAK BÁTRAKNAK! duplán revitalizált, nagyon finom vizet kapsz tőlem, olyan finom, mint a gyógyító források vize.

Én magam rengeteget tanultam a víz revitalizálómtól, és a víz dinamikája az énektanítási módszerem alapját képezi. Ha a természet mozgásait és dinamikáját veszed alapul a légzésedben, mozgásodban, a hangok mozgatásában, akkor ahogy a víz is újraéled, revitalizálódik, úgy a tested, a légzésed, és a hangod is revitalizált lesz, ami nem csak jobb hangot eredményez, de jobb közérzetet, és ez a magabiztosságodra is varázslatosan hat. Testileg-lelkileg jobban leszel, és jobban produkálsz, ha revitalizálod magad olyan mozgásformákkal, amik teljesen természetesek, és sejt szinten, genetikailag ezek beléd vannak programozva, így születtél. A HangDala módszerben nem teszük mást, mint hogy felélesztjük azokat a benned rejlő képességeket, amikkel születésed óta rendelkezel, csak épp a gondolkodásmódunk (amire nevelve lettünk) olyanok, hogy úgy ezek a képességek nem tudnak beindulni. De elég egy 180 fokos fordulat a gondolkodásmódunkban, és csodák csodája, a testünk, légzésünk, hang adásunk, és az elménk is elkezd úgy működni, hogy a dolgok elkezdenek sokkal jobban működni, sikerülni.

Érdekel a dolog? Szeretnéd magad revitalizálni, énekhangban, és teljes lényedben? A HANGDALA ÉNEKTANFOLYAM – NEM CSAK BÁTRAKNAK! pont ezt tesszük, szeretettel várlak a következőn!

Most már nincs más hátra, mint elkezdeni (vagy folytatni) HangDala énektanulmányaidat!

  • HANGDALA ÉNEKTANFOLYAM – NEM CSAK BÁTRAKNAK!
  • Magánének órák
  • Online HangDala Videó Tanfolyamok

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

s2Member®

Pin It on Pinterest

Share This