fbpx

Fiatal anyuka énekel (Kincses Veronika)

Szerző: | márc 5, 2020 | HangDala Videók Audiók, Livestreams, Magánóra élmények | 0 hozzászólás

Hartdegen-Kincses Veronika a HangDalán részt vett pár éve, és nemrég jelentkezett nálam, hogy nagyon szeretne Magánénekre járni. Eljött a Transzformáció a Hangodon Keresztül program szokásos kezdésére, ami egy ingyenes 2 órás találkozó zongora mellett. Zenéltünk együtt, fejlesztettük a hangképzést, énektudást, beszélgettünk az életről, a tervekről, és Veronika nem sokat tekeróriázott, belevágott a programba!

El is kezdtük hamar a tanulást, és most már egy picivel vagyunk túl a programjának felén. Egyik fontos szempont az Énektanulás mellett az volt, hogy 10 hónapos a kisbabája, és a rengeteg munka, odafigyelés mellett szüksége van Veronikának arra, hogy kikapcsolódjon, feltöltődjön, hogy még jobban menjen az élet, a gyereknevelés, és a terápia is, mert Theta Healerként is tevékeny Veronika.

Ezen a szerdán Milánnal együtt jött énekórára, ami nagyon jól sikerült, Milán egyáltalán nem zavart minket, bár el lehet mondani, hogy élénk volt, és sokat játszott, de mégis nagyon jó volt a hangulat. Én magam is felkaptam, és kicsit cipeltem, amit nagyon élveztem.

Megkérdeztem Veronikát, hogy az óra végén lehet-e vele egy rövid Facebook Liveot, Élő Adást készíteni, és hála Istennek szívesen ráállt. Itt az interjú, amit rögtönözve készítettünk, és jó szokásomhoz híven megint nem szóltam semmit, csak elkezdtem zongorázni, és a frissen tanult dalt elkezdtük közösen előadni. Szerencsére Veronika eléggé magabiztos lett, úgy hogy meghallgathatod gyönyörű csnegő hangját.

#63. Livestream - Kincses Veronika Kincsei

Közben a kis Milán végig játszott, úgyhogy az éneklés közben eléggé nagy a zörgés, de ez legyen a legnagyobb bajunk! Köszönet Veronikának, és Milánnak is, hogy megtisztelte a HangDalát jelenlétével!

P. S. Veronika megosztotta ezt a cikket a Facebookon, és gyönyörűt írt hozzá:

Kedves olvasóim,
szeretném megosztani veletek egy nagyon személyes élményemet azzal kapcsolatban, hogy szerintem miért érdemes dolgozni magunkon, mi értelme a sok önmunkának

A következő videón, egy spontán interjút láthattok velem, aminek a végén énekelek egy dalrészletet.

A torok, a szavak, azért vannak, hogy velük ki tudjuk fejezni önmagunkat. Van akinek ez jobban megy, és van akinek kevésbé, de mindenképpen fejleszthető.

Amikor a torkunk rendben van, akkor meg tudjuk oldani a konfliktusainkat, őszintén tudunk kommunikálni, ki tudunk állni magunkért.

Az pedig már csak egy "kis plusz", hogy akár énekelni is meg tudunk tanulni. Az éneklés segít levezetni a stresszt, oldja a feszültséget. Kivezeti, áttranszformálja a negatív érzéseket.
A Hangdalát ajánlom azoknak akik bátrak és azoknak is akik félnek

Remélem, Veronikával majd Stúdió felvételeket is készítünk, és azzal is meglephetünk Téged! Addig is...

A Zene legyen Veled!

Fekete-Kiss Sándor
A HangDala Énekmestere

Most már nincs más hátra, mint elkezdeni (vagy folytatni) HangDala énektanulmányaidat!

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

s2Member®

Pin It on Pinterest

Share This