A Szférák Zenéjéhez

Arany csengőcskék csilingelnek,
fényesen tündöklő,
hófehér angyalkák szárnyain,-
utat mutatva,
misztikus szférák zenéjének
bűvkörébe,
hang/ok/ dala
felrepíti lelkünk
Isten öröklétezős,
dimenziós
csillagrendszerébe.

Megremegő dallam,
halk könnyet hullajt,
homlokunkra harmatos
múzsacsókot lehel,
s kitárul a zengő-bongó,
végtelen-véges aranykapu, melyen átsétálva
keringve lebegünk.
Angyalok kórusának
bölcsőjében,
elringatva álmodunk,
nincs szó, se beszéd,
csak lehelet könnyed,
fájdalmasan gyönyörű
suttogás,
mélysége ezüstkék színű,
hullámzó óceánhoz sem
hasonlítható, -
megfoghatatlan,
finom rezgésű
e suttogó hang.

Alázat, kegyelem
felkiáltunk, -
s az angyalkák
piciny, puha, bársonyos
ujjakkal
letörlik megfáradt arcunkról
könnycseppjeinket,
mosolyt varázsolva:
mágikusan izzó szemünkbe, -
megfürdetnek bennünket,
arany tavacskájuk
langyosan simogató vizében,
- megélve a mennyei orgazmus
bódító gyönyörét,
majd meztelen tisztasággal,
kristálykövekkel kirakott
aranyszekérbe ültetve minket,
Isten létformás,
sejtelmes kertjébe
kísérnek.

Egy láthatatlan
hang/ok/ dalának
üstökös csillaga,
fénycsóváját
felénk zsórja,
vakítón
lidérces sugaraival
megérintve betakar,
áldást hintve reánk, -
áthatja és betölti
szellemi nagyságunk
felelősségét,
- múlt, jelen, jövő
üzenetét.

Angyalok kórusának
intő, édeni énekét
meghallva,
térben és időben
leröppenünk Sárgolyónk
küzdelmes,
hangyaszorgalmú porába,
ahol a lélek, s szellem
tisztaságát
- oly nehéz megőrizni;
valljuk:
lényünk acélerős,
ám törékeny porcelán!

Hang/ok/ éterikus rezgése,
szeretettel megöleli
szívünk,
égi fohászt
imádkozik értünk,
igéje ájtatosan
felsóhajt, -
belebújva
hallósejtjeink járataiba,
s elménk térképében
megpihen dallama:
szeressük a világot,
s benne
az embert!

Budapest, 2005. Augusztus 9.

Filoména