fbpx

Kedves Sándor!

Sikerült megfejtenem, miért éreztem, érzem úgy, hogy újra el kell mennem a HangDala-ba, és miért "kell" állandóan énekelnem. 

Mindenkinek van egy belső hangja, aki folyamatosan beszél hozzánk, mondja a magáét Nálam ez legtöbbször egy-egy dal, dallam, tulajdonképpen folyton énekelek, akkor is, amikor elvileg csendben vagyok. A HangDala után sokat gondolkoztam, vajon miért van ez így, és arról is, amit leírtam Neked a papírra.

Ott és akkor, azok a szavak nagyon spontán jöttek, - nagyszerű ötlet Tőled ez az "írd le az élményeidet" dolog, a többi szuper dolog mellett, amiben részem volt! - hogy tulajdonképpen mennyire ritkán érzem magam szabadnak, boldognak.

Pedig, - és ezt nagy bölcsen gyakran mondogatom másoknak - kötelességünk boldognak lenni. A saját boldogságunk keresése a fő feladatunk, hiszen abban az állapotban vagyunk igazán önmagunk, akkor vagyunk nagyszerűek, csodálatosak, szabadok, az az igazi önvalónk! Ráadásul A Jót is csak boldog örömben tudjuk tenni. Szerintem. 🙂

Egyvalakinek nem mondtam még ezeket soha. Annak az embernek, aki a folytonos éneklésével akarja felhívni magára a figyelmet, mert el akarja mondani nekem, hogy van egy belső tükröm is. Ne azt a régi foncsorosat nézegessem, amelyben azt látom, hogy dagi vagyok, hiányos a fogsorom, csóró vagyok, ezért gürizzek sokat és még többet, hanem hogy figyeljek végre önmagamra, befelé, arra az emberre, aki valójában vagyok. És most már hallom, azt mondja; 

- "Énekelj, nevess, örülj, légy boldog és szabad végre! Aki tehet ezért valamit, az csakis te vagy..."

Hát ilyeneket mond nekem, ( ki tudja, mióta ismételgeti szegény, mindhiába ) nagyon örülök, hogy végre hallom, és értem is, amit mond! Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan ne felejtkezzek el róla többé 🙂 Igyekszem figyelni rá minden nap, mert ő-én tudjuk, hogy mitől vagyok és leszek boldog. 

Látod, ebben segített nekem sokat a HangDala, nagyon nagy dolog ez az életemben.
Nagyon köszönöm Neked!! ? és a társaimnak is, akik ott voltak, mert anélkül az emelkedett lelkiállapot nélkül talán sosem kezdtem volna el gondolkodni önmagamról.

El kell még mondanom, hogy május elején jelentkeztem az X-Faktor válogatására, és voltam meghallgatáson az RTL Klub székházában. A "Hold folyó"-t énekeltem. 🙂 Nem kaptam még visszajelzést, és lehet, hogy nem is fogok, amit nem is bánok annyira, maga a meghallgatás is élmény volt. Viszont szeretnék Hozzád magán órákra járni újra, egy-két hónapig, amikor lesz rá lehetőség.
Upppsssz! ez most hosszúra sikeredett, ne haragudj! ?

Hamar Edit

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

s2Member®

Pin It on Pinterest

Share This