- Mert Énekelni jó! (Nők Lapja 2007.11.28.)
Hol, kinél kezdjem el?
Ha valaki énekelni szeretne, az első lépések a legnehezebbek. Hogy hová menjek, kihez csatlakozzam, nem énekelek én olyan jól, egyszerűen csak szeretek, mi lesz, ha meg akarnak hallgatni mindenki előtt külön, csak engem, nem ismerem a kottát sem… és így tovább.Zsuzsa is félt, ezért örült annyira, amikor rátalált a három éve működő HangDalára, ahol csoportos énekoktatással foglalkoznak. Így mégiscsak könnyebb, gondolta, meg azt is, hogy a tanulmányai után, de még a családalapítás előtt megvalósítja régen dédelgetett álmát. Zsuzsa amúgy közgazdász-szociológus, de jár a HangDalába adminisztrátor, életmód-tanácsadó, gimnazista, főiskolás és még ki tudja, ki mindenki.
Fekete-Kiss Sándor
– Azt vettem észre, leginkább olyanok jönnek, akik valamilyen módon emberekkel foglalkoznak, az a hivatásuk, hogy másoknak adjanak. Mintha fel akarnának töltekezni – mondja Fekete-Kiss Sándor, aki módszerét Gór Nagy Mária Tanodájában fejlesztette ki. Zeneszerző, előadóművész és foglalkozik hangképzéssel is.Az órák egy nyolcadik kerületi lakás tágas szobájában zajlanak, ahol Sándorék kicsi lánya, Fruzsi szaladgál a székek között, időnként elkapva egy dallamot, egy szót.
– Énekelgettem én mindig, kórusba is jártam, de a hangképzést még senki sem magyarázta el nekem – mondja Marcsi, akinek az arcán olyan lelkesedés van éneklés közben, mint egy ötösre felelő diákén.
A beénekléskor félszavakból is értik egymást, hol kell bizseregni annak a hangnak, miért kell kerekíteni az ajkat, hol kell utaztatni a hangot, és, hogy milyen jó, mert Zsuzsinak kinyílt a fejhangja. Dalok az Oroszlánkirályból, a Dzsungel könyvéből, Kodálytól, Falchonieritől, a V’Moto Rocktól.
Várj, míg felkel majd a nap, szól a szobában másodszor, közben Fruzsi cipőkanalakat zsákmányol, és kipakolja a hűtőt. Van tea, vannak Sándornak történetei, van sok nevetés, van derű. Ég a gyertya, a szintetizátor zeng, a hangok kikúsznak az utcára, egyre bátrabban, egyre nyitottabban énekelnek a lányok. Lányok, nők, asszonyok. Akik bátrak, akik mernek, akik szeretnek énekelni.
A teljes cikket itt olvashatjátok!
Hulej Emese
Média
Fekete-Kiss Sándor
feb 5
|14:11
Meddig jelentkezhetek kedvezménnyel?
Eddig jelentkezhetsz 20%-os kedvezménnyel a HangDala Énektanfolyamra
nap
0
0
óra
0
3
perc
5
7
mp
3
4
HangDala ingyenes kezdő csomag
HangDala a TV-ben – Taxi énekel
Közeledõ esemény
- Nincs esemény.
HangDala Kirándulók Klubja
| Iratkozz fel a HangDala Kirándulók Klubjába! |
| Email: |
| Látogasd meg csoportunkat! |
HangDala a Facebookon
Élménybeszámoló (véletlenszerű megjelenés)
Kategóriák
- Audiók (8)
- Barátaink (1)
- Élménybeszámolók (568)
- Énektanfolyam élmények (530)
- HangDalások írásai (7)
- Kórustanfolyam élmények (7)
- Magánóra élmények (26)
- Musical Stúdió élmények (5)
- Énektanfolyam (6)
- Események (58)
- Hírek (23)
- Koncertek (18)
- Party (15)
- Tanfolyamok (27)
- Galériák (1)
- HangDala Sztárjai (16)
- HangDala Videók (20)
- Hangképzés (2)
- Játék (3)
- Kiemelt (1)
- Kórustanfolyam (4)
- Média (1)
- Mindennapok (10)
- Nincs kategorizálva (2)
- Online énektanfolyam (4)
- Új korszak – Új Föld (11)
- Vélemények (32)
- Film élmény (1)
- Írások (19)
- Youtube élmény (13)
- VIP Tagoknak (208)
- Audió HangDala Sztárjai (50)
- Audio HD Énektanfolyam (121)
- Audió Kórustanfolyam (35)
- Weboldal használata (4)
- Zene (14)
- Zenetanárok (1)
Leave a Reply