A HangDala Énektanfolyam résztvevőinek élménybeszámolói

A több száz élménybeszámolóból véletlenszerűen megjelenő 10 találat. Ha frissíted az oldalt, mindig másik 10 jelenik meg, minden egyes frissítéskor.

  • Egyek a dalban

    Mondhatni „véletlenül” keveredtem ide, egy igaz barát csábításának engedve. De tudjuk, véletlenek nincsenek.

    Itt egy kicsit jobban megismertem magamat és más szeretetre méltó embereket, akikben mind ott a zene. Mind összerezegtünk, elmosódtak a különbségek. Keresem a szót, de ezt nehéz megfogalmazni, olyan mintha mind egyek lennénk a dalban.

    A szó, amit keresek az az egység-érzet.

    Köszönöm!

    Marancsik Roland

  • Sok kedvességet, igényes daltanítást kaptam a Hangdala esteken, ami jólesett

    2008. máj. 11.

    Kedves Sándor!

    Sok kedvességet, igényes daltanítást kaptam a Hangdala esteken, ami jólesett.

    Hosszú nem-éneklés után nekem kissé sok volt egyszerre 2 óra, főleg 4 óra éneklés, és sajnos este már fáradt voltam ilyen újra becsiszolandó dologhoz.

    Mindenesetre szeretném, ha az éneklés valahogyan belekerülne az életembe – és legalább néhány kedvenc dalomat megtanulnám stabilan és szépen énekelni.

    Még utolsónak azért leírom, hogy az általam járt tanfolyamon nem azokat a dalokat tanultuk, amelyek a kedvenceim.

    Köszönöm a szíves látást, és a lehetőséget – és jelentkezem, amint tudok az énekre szakítani egy kis időt és energiát.

    Üdvözlettel:

    Farkas Judit

  • Úgy érzem, hogy aki ilyen szinten megéli a hangok és zene világát csak adhat

    2009. febr. 22.

    Hogy mit kaptam a HangDalától?

    Igazából minden amiért eljöttem. Sőt még többet is. Sokkal teljesebben ki tudom adni a hangomat, ezáltal minden ami kommunikácó, az fejlődött pillanatok alatt. Ahogy egységgé olvadt össze az, amit máshol nem tapasztaltam. Úgy érzem, hogy aki ilyen szinten megéli a hangok és zene világát csak adhat. Pusztán a jelenlétével, hangjával. De Sanyi ezen túlmutat a tudásával. Képes az élményt, megélt összhangot átadni bárkinek. Még nem találkoztam a zenében ilyen emberrel.

    További sok sikert ehhez, s minden máshoz is!

    Kis László

  • Örülök, hogy megismerkedhettem hozzám hasonló gondolkodású emberekkel, akik szintén szeretik a zenét

    2005. Július 15. Tábor

    Örülök, hogy megismerkedhettem hozzám hasonló gondolkodású emberekkel, akik szintén szeretik a zenét.
    Jó volt együtt énekelni új dalokat megtanulni és az általam már ismerteket átismételni.
    A tánc, a mozgás nagyon jó volt, átmozgatta a letapadt izmokat. Kicsit úgy érzem, hogy sok volt és inkább jobban ki kellett volna az egyes elemeket gyakorolni. Sokat kaptunk egyszerre és félő, hogy nem fogunk mindenre emlékezni. Nagyon ügyesen csinálja a Bea csak így tovább! Maradj mindig ilyen mosolygós és kedves.
    Nagyon jó helyen voltunk elszállásolva, remek a környezet.

    Szabóné Kati

  • A harmónia birodalmának sok kapuja közül a zene kétségtelenül az egyik

    2009. aug. 8.

    A harmónia birodalmának sok kapuja közül a zene kétségtelenül az egyik. Jó volt ezt a kaput nyitva látni. Remélem lesz bátorságom a kapott kulcsot őrizni és mind gyakrabban használni…

    Theobald Zoltán

  • Jó a tanár humora. Nagyon finomak a teák

    2010.  febr. 21.

    Ez a Hangdala is jó volt. A legjobb az Emlék volt. Tetszettek a számok. Sajnálom, hogy januárban nem tudtam járni. Jó volt sok kedves gyógyítót megismerni. A márciusi tanfolyamra szívesen jelentkezem. Jó a tanár humora. Nagyon finomak a teák. Jók az új gyakorlatok, meg a régiek is. Szép helyen van a Művelődési ház. Tetszett a Zene áramoltatása, és a világmegváltó pozíció.

    Jambricska Anna

  • Sikerült kiüríteni a fejem

    Élmények:

    -         sok jó embert ismertem meg, akiknek szép hangjuk van

    -         sikerült kiüríteni a fejem

    -         hallottam énekelni a többieket

    -         megismertem egy jó zeneszerzőt, és az egyik remekművét

    -         megtanultam énekelni pár nagyon jó slágert

     

    Sikerek:

    -         megtanultam énekelni – legalábbis remélem

    -         a többiek nem futottak ki a hangom hallatán

     

    Mit kaptam:

    -         alapokat (zenei)

    -         kedvességet

    -         teát és aprósüteményt

    -         kottákat, énekszövegeket

    Bartal Mihály

  • Inspiráló Sanyi pozitív gondolkodása és életszeretete

    2007. 07. 11.

    16 év után jó volt újra énekelni, közösségben énekelni. Tetszett, hogy nemcsak énekeltünk, de tanultunk is tőletek zenetörténetet, háttér-információkat a dalokról. Inspiráló Sanyi pozitív gondolkodása és életszeretete. Ja és a kutyát többször hozzátok!

    Tóth Tímea

  • Sohasem gondoltam volna, hogy az éneklés ennyire boldoggá tud tenni engem

    2009. jan. 18.

    Kedves Sándor!

    Sohasem gondoltam volna, hogy az éneklés ennyire boldoggá tud tenni engem. Eddig abban a néphiedelemben éltem, hogy aki kappan hanggal született, az ne nyissa ki a száját éneklésre a fürdőszobán és a süket szobán kívül, de erre ez a tanfolyam számomra kőkeményen rácáfolt. Nem arról van szó, hogy Pavarotti lettem, de érzem hogy javult a nemlétező énektudásom.

    Nagyon köszönöm ezeket a boldog, vidámsággal eltöltött órákat, és nagyon sajnálom, hogy vége lett, de azért mégsem csüggedek annyira, hiszen van lehetőség továbbra is a Hangdalára jönni. (ha nem bánod)

    U.I: Eddig ki nem állhattam a musicalokat, viszont mostanra már a Dzsungel könyve vált a kedvencemmé…

    Óriási köszönettel:

    Bagonyi Dávid

  • Most már olyan magasságokat (az alt hangom ellenére) is ki tudok énekelni, amin magam is elcsodálkozom

    2008. márc

    Egy újabb Hangdala tanfolyam után lelkesedésem töretlen.

    Most már olyan magasságokat (az alt hangom ellenére) is ki tudok énekelni, amin magam is elcsodálkozom. Nagyon jó együtt énekelni és tervezem, hogy újra jövök.

    Dr. Szaszkó Bogár Erzsébet

Kezdd el énektanulásodat most... Ingyen!

Iratkozz fel a HangDala kezd? csomagra! Hangképzés videók, éneklési titkok, bulik, akciók, meglepetések...

Meddig jelentkezhetek kedvezménnyel?

Eddig jelentkezhetsz 20%-os kedvezménnyel a HangDala Énektanfolyamra
nap
0
0
óra
0
4
perc
1
0
mp
0
8

HangDala ingyenes kezdő csomag

Kezdd el ingyenes énektanulásodat most... Ingyen!

Hangképzés videók, titkok, bulik, akciók, meglepetések...

HangDala a TV-ben – Taxi énekel

Közeledõ esemény

  • Nincs esemény.

HangDala Kirándulók Klubja

Google Groups
Iratkozz fel a HangDala Kirándulók Klubjába!
Email: 
Látogasd meg csoportunkat!